Információk

projekt

https://nagyrecse.hu/

Nagyrécse, Római katolikus templom, Inkey Kúria

nagyrecse 07

Nagyrécse Nagykanizsától 7 km-re, északkeletre található. A település a 7-es főút mellett fekszik. A dombokkal határolt falun átfolyik a Bakónaki-patak. 
Nagyrécse megközelíthető, mind vasúton, mind közúton. Nagykanizsa közelsége miatt helyközi buszközlekedése hétköznapokon rendszeres. A vasútállomás a településtől kissé távolabb található.
Nagyrécse turisztikai kínálata sokat fejlődött az elmúlt évek során. A 7-es főút mentén a Berényi Fogadó számos szolgáltatással várja a vendégeket; étteremmel, szálláslehetőséggel, lovaglással, rendezvényteremmel. 
Nagyrécse településközpontjában található a műemlék római katolikus templom. Az 1700-as években készült romos templomot neoromán stílusban építette újjá Inkey báró a 19. század végén. 1870-ben Oltárképét Orlay Petrich Soma festőművész készítette romantikus stílusban. A kép Szent László vízfakasztását ábrázolja, a festő Inkey Lászlóról mintázta Szent László arcképét. Az oltárkép a Veszprémi Egyházmegyei Múzeum tulajdonában volt 1958 és 2001 között, de ma már eredeti helyén csodálhatja meg az érdeklődő. Az épület folyamatosan látogatható, a kulcsot a templom melletti plébánián kell kérni.
A templommal átellenben található az Inkey család lakóhelye, az Inkey kastély vagy kúria a falusi nemesi építkezés klasszikus példája, ami jelenleg művelődési házként és információs központként működik. Felújítása folyamatban van. 
A kastélypark ékessége az 5,2 méter kerületű himalája cédrus és a 670 centiméter törzsű mamutfenyő. 
A faluban fazekassággal foglalkozó kézműves él is. Harangozóné Németh Beatrix hagyományos népi edények készítése mellett szívesen tart bemutatókat.
A település híres főzőasszonyairól. Számos zalai gasztronómiai különlegesség receptje olvasható a település honlapján.
A település természeti értéke a hetven hektár területű fás legelő, amely egyike azon zalai legelőknek, amelyet olyan megfogyatkozott számú, idős fák borítanak, mint a cser, bükk, kocsányos tölgy, gyertyán, mezei juhar és vadkörte.
A település zártkerti területe a Bacónaki hegy, ahol számos turisztikai szolgáltatás és rendezvény várja a természetjárókat. A Bacónaki hegyre jelzett turistautak és nordik walking útvonalak vezetnek.

Nagyrécse, Bacónak hegy

baconak

Nagyrécse Nagykanizsától 7 kilométerre, észak-keletre található a 7-es főút mellett. A dombos határú településen átfolyik a Bakónaki-patak. 
A település déli részén található a Bacónaki hegy, amely a hagyományos szőlőhegyi területek mellett jelentős turisztikai szolgáltatásokkal rendelkezik. A szőlőhegy közúton közelíthető meg. A felvezető út minden évszakban járható személyautóval. 
A Kisbacónaki szőlőhegyen található templomot 1740 körül építették azon az apró településrészen, amely akkor hegyen állt. A templomot Mária Magdolna tiszteletére emelték. A település azonban hanyatlásnak indult az 50-es években, amikor az összes többi külterületi kistelepüléssel együtt zártkertté nyilvánították. Ennek egyik legnagyobb hátránya volt, hogy a lakosság folyamatosan csökkent. Megindult a kápolna romlása, melynek a felújítását a gazdák és az elszármazottak nagylelkűen támogatták.
A kápolna névadó szentjének napján hagyományosan Magdolna napi búcsút szerveznek a hegyi gazdák. A szentmise után kirakodóvásár és kulturális programok várják az érdeklődőket a kápolnával szembeni szabadtéri rendezvény helyszínen.
A hegyen a Hajdú falusi vendégházak gondoskodnak a kellemes időtöltésről, nyaralásról nagyobb társaságok, vagy több családok számára.
A Hajdú Vendégházak látogatói számos szabadidős és sportolási lehetőség közül válogathatnak, legyen szó aktív, vagy passzív időtöltésről: pingpong, tollaslabda, turnball, asztali csocsó, gyermekpancsoló medence és állatsimogató van a vendégházak közvetlen közelében. 
A falusi vendégházaktól nagyjából 900 méterre nagyszerű lovaglási és tanulási lehetőségeket kínál a Rencsi Lovasudvar és Lovarda kezdők és haladók számára egyaránt. A pihentető kikapcsolódásról a nyugodt vérmérsékletű lovak és a mesebeli pannonháti táj gondoskodik. Horváth Renáta, szakképzet lovasoktató várja a lovagolni vágyókat 8 éves kortól. Az udvar fedett, így az esős idő sem akadályozhatja meg a futószáras lovaglásoktatást. Az oktató kíséretében pár órás lovaskirándulás, tereplovaglás is megoldható a megfelelő lovas tudással-
és technikával rendelkező látogatóknak.

Rencsi Lovasudvar

rencsi

A nagyrécsei Bacónaki hegyen várja lovaglási lehetőséggel (fedett lovardával is) az érdeklődőket a Rencsi lovasudvar. A szakképzett lovasoktató kisgyermekek lovagoltatását is szívesen végzi.

Elérhetőségek

Cím: Nagyrécse Bacónak Hegy 671. hrsz 
Telefon: +36 30/308-3228