Elkészült a TELE-KA-LAND mobile applikáció, mely letölthető a Play áruházakból!!

Átadásra került a TELE-KA-LAND projekt Nagyrécsei meseparkja

Zaol 2018.10.01.

Felújított utcákat és meseparkot is felavattak szombaton a település kastélyparkjában megrendezett szüreti mulatságon.

Útfelújítások, mesepark
Az Inkey-kastély környékén interaktív és kulturális programokban gazdag szüreti mulatságra várták az érdeklődőket. Szüreti felvonulást most nem tartottak, de ünneplésre így is volt ok. Jelentős, közel 56 millió forintos állami támogatásból és önerős forrásokból felújították több utca burkolatát, járdákat hoztak rendbe, a temető mellett pedig új parkolókat alakítanak ki. A Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program pályázati támogatásából megvalósult „TELE-KA-LAND” Határmenti élmények, határtalan kalandok című projekt keretében pedig Meseparkot avattak.

Laskai Béla polgármester elmondta: több szakaszon a burkolat jó része teljesen tönkrement, ezért pályáztak a felújításra. Az adósságkonszolidációban nem részesült önkormányzatok között Nagyrécsét is támogatta az állam. Ennek segítségével felújították a Haladás, a Táncsics, a Szabadság, a Deák és a Hársfa utcát.

Iteraktív játékok, figurák

– Szépen megújult a település – fogalmazott köszöntőjében Cseresnyés Péter miniszterhelyettes. – A beruházások elvégzéséhez arra is szükség volt, hogy az önkormányzat jól gazdálkodjon. Azok a települések, amelyek nem vettek fel nyakra-főre hitelt, hanem megpróbáltak kijönni a pénzből, ami egyébként normatív módon a rendelkezésükre állt, nem adósodtak el. A jól gazdálkodó Nagyrécse a kormányzattól köszönetképpen 20 millió forintot kapott, így több utca megújulhatott. Az önkormányzat határozott célok mentén halad, kiváló pályázatokon vesz részt, ezért a kastélypark is gazdagodhatott új meseparkkal. Cseresnyés Péter hozzátette: turisztikai fejlesztést hajtottak végre. A meseparkban elhelyezett interaktív játékok, a különféle figurák egyelőre még csak a helyi gyermekeknek jelentenek élményt, ám a jövőben a térség is profitálhat a beruházásból. A közel 470 ezer eurós összköltségvetésű projektben Nagyrécse mellett Magyarszerdahelyen, Dobronakon és Moravske Toplicén tudnak meseútlevéllel, mesetérképpel kalandozni a kisgyermekes családok.